2
Hordágyon jár a butaság
hazámban, s nevet: kezünkben
tartjuk a zsinegeket.
Romlott belek,
szakadt ideg,
s minden szagos,
mint a vizelet…
s a tripszes politikusok
hűs árnyas fák alatt,
egy sereg seggfejet
hamis gulyással
etetnek…

Rada Gyula
A VÁLASZTÓKHOZ
Lehoczki Károly
Katicák
Most csak az jöjjön velem, akinek kifinomult a hallása, és ha rátapasztja a fülét a mustársárga, kissé enyvszagú asztallapra, kiveszi, amint a föl-le araszoló katicabogarak kiszáradó végtagjai percegnek, csikorognak, meleg van idebenn, azért is furakodnak be a láthatatlan ablakréseken a kinti fagy elől, rárebbennek a félrehúzott függöny nejlonjára, a nem túl távoli bútorokra, az asztal számukra beláthatatlanul terebélyes lapjára is, majd vissza az ablak üvegére, fürgék, lendületesek, mint akik hiszik, még néhány kör a fénytől csillogó rideg közegen és összevegyül a kinti szabadság a benti jó idővel, nyárrá változik, nyárrá? – mi az a nyár? – azzá a csodává, amikor a fény, a pára, a meleg együtt létezik...
                                                                          tovább>>>
Mélyen tisztelt uram, maga nem tudja
mennyire vágyom a mindenség idejére,
hogy kellőképpen szerethessem Önt.
De nem fogom megidézni ezt a végtelent
mert még véletlenül sem szeretném
elszalasztani a jelen pillanat lehetőségét,
melyben érintés-közel kerülhettem
az Ön által oly' nagyra tartott magányhoz.
Édes nevű szerelmetes uram, maga nem sejti
hány évig tartott az életért folytatott küzdelmem,
leányként eltitkolni legmélyebb vágyam;
várni, élni, szeretni majd meghalni.
Minderről nem lehet tudomása,
hiszen soha nem mondtam,
s testem felfedezésével töltött éjszakáinkat
is eltitkoltam, pedig keze hitetlenül,
majd egyre szabadabban
újvilág-felfedezőt játszott rajtam.
Bár nem igazán értette hibáim s kudarcom,
lényegében csak karjai közt éltem,
ott találtam logikát hol ajkai kezdődnek,
merészséget is ott merítettem
a sápadt szénaboglyák tövében.
Nem sejtheti, mert ez is titok,
félelmét s bátorságát egyaránt csodálom.
Drága udvarlóm, látom, nem tudja, de
benne van felhőtlen színű szemében
a bizonytalanság ismeretlen árnyalata.
Kortalan, nem öreg, mint képzeli,
nem is lehet negyvenhárom évesen,
de rá se hederítsen, így is szeretem.
Avellaneda bukkant rá eltitkolt nevemre,
s magától, jó uram, így köszönök el:
Örökkön-örökké közelében él,
Laura Lope de Vega
(kit korábban, mint Dulcineát ismert mindenki)

Ady Ágota
Laura levele hős megmentőjéhez
Kardos András
Furcsa érzés . . .
Tudod? Valahogy… olyan furcsán érzem magam.
Nem vagyok sem rosszkedvű, se jó, de nem hallom
úgy fütyülni a rigót, mint azelőtt. Fülemben a dallam
nem visszhangzik és a reggelek, nem balzsamosak.

Tudom, a világ nem változott meg. Aki más lett, az
én vagyok. Valami elromlott belül. Ezért lett az ég
szürke, bokrok, fák levele veszti zsenge zöld színét,
a napsugár fakultan kúszik, falakon árnyék henyél.

Tudod? ...Valahogy - érzem, visszatérnének lassan
a színek, a rigó fütyülne, mint hajdan, és hallanám
dallama echóját vissza, amint trillázva fújja dalát...
Ragyogna az ég, mert sütne a nap! A házak falát
nem takarná árnyék és friss-harsogóba szökkenne
a zöld, vidámnak tűnne újra a világ, ha megesne
kegyetlen szíved rajtam! Nyújtanád kezed felém,
és kéz a kézben mennénk újra... a napsugár elé.

1933-2007
Szól a lámpád elmerengve:
mért nem látjuk fénykörömben
hullámos, sötét haját?

   Óra  kérdi: merre késik?
Könyveid, s a szobrok kérdik:
- mért nem látjuk mosolyát?

   Pattog a tűz és a kályha
szikrákat szór a homályba,
kérdezed - tán nem jön el?

Körül nézel választ várva
minden képre, minden tárgyra,
ámde egyik sem felel.

Míg szél jár kint furcsa táncot,
  kirakod a pasziánszot,
  nem tudod, mi van veled.

Ím, az ajtó halkan koppan,
szikra pattan, lámpa lobban,
  - s itt van Ő - a kedvesed.


G. Ferenczy Hanna
VÁRAKOZÁS
apró piros csillagok ragyognak
a koranyári alkonyatban

nem fényévnyi messzeségben
itt melengetik jegeces szívemet
arasznyira alvadó tekintetemtől

néma méltósággal állnak
a kitartott sűrű csöndben

talpig tüske-fegyverben
készen a lopakodó éj kurta uralma ellen
a mindig vesztes mindig győztes harcra

s ekképp intenek

óvd magad tedd elméd szabaddá
lelked acélozd nincs még veszve minden
Vadász János
INTÉS EGY RÓZSABOKORTÓL
Csillogó cseppet hullat a hajnal,
fátyollá foszlik az éj paplana,
hóbortos felhőt sóhajt a nappal,
párját egy fecske hívja haza.

Zöldellő dombok rózsaszín fátyla
- zizzenő lombot borzol a szél.
Aprócska szirmot szórva, szitálva
hóbortos szellő sóhaja kél.

Völgyekbe siklik, bucskázva szállong,
mámoros ajka csókot lehel,
domb mögött búvó kócos akácok
ringató karján boldog teher…

fészkeket óv már féltőn a lombjuk
- árnyékot nyújtó zöld zuhatag -
hűsítő zápor oltja a szomjuk
- mosdatva fáradt földutakat.

Bimbózó kertet borzoló szellő
orcánkba csókol, megsimogat,
út végén rejlő, dús lombú erdő
őrzi az édes, szép titkokat.

Ám ha az éjjel csillagos fátyla
szétterül álmos dombok felett,
bársonyos zöldjén csókodra várva
dobban a szívem - add a kezed!
Mentovics Éva
Tavaszi zsongás
Az ember életében néha történnek olyan események, amelyek gyökeresen megváltoztatják érzelem és gondolatvilágát. Kételkedni kezd a véletlenekben,  és elfogadja, hogy lehetnek olyan tőlünk független erők, amelyek befolyásolni képesek sorsunk alakulását. Sokáig magam is úgy véltem, hogy a környezetünkben érzékelhető véletlenek nem lehetnek szándékosan irányított események. Ma már tudom, hogy mindennek oka van, amit azonban sokszor képtelenek vagyunk látni és érteni, mert nem illeszthető bele a hétköznapok háromdimenziós világába.  Nem érdemes ezekbe belebonyolódni, mert semmivel sem leszünk előbbre, hiszen rejtélyek és csodák mindig voltak, vannak, lesznek.
                                                                            tovább>>>

Tátrai Miklós
MÖLKI
Elsirattam apát, anyát, férjet,
Elsirattam szép Magyar hazám, ...
De ha fentről nézem majd a bércet,
Ki sirat el engem majd, anyám?

Hol az a hely, ahol üreg támad,
S talán felzokog egy jó barát,
Halom, melyen egy szál virág szárad,
Ha elmegy a maréknyi család...

Romokban áll már a régi otthon,
Moha nő az összedőlt falán,
Ám múltamon pattog még az ostor,
S zúzmara ül csüggedés haján...

Emlékszem még hogy virradt a hajnal,
Táncoltam a madár víg dalán,
A madarat régen elsirattam,
Nem dalol az nekem már, anyám...

Muzsikáltak, messze szállt a nóta,
Azt hittem, nekem is jut talán,
De sok álom meghalt már azóta
Szarkalábas alkonyom nyarán...

Elsirattam jó barátot, testvért,
Nem ismerem többé meg hazám,
Ki emleget egy rossz, vagy jótettért,
Olyan mindegy nekem már anyám...

Elsirattam apát, anyát, férjet,
Elsirattam szép Magyar hazám,
De ha fentről nézem majd a bércet,
A Te lelked sír majd csak, anyám...
Gligorics Teru
Anyám...
Integettél, és elvitt a vonat,
én drága, fekete anyám,
emlékszem ma is arra a napra,
régen volt, nyár volt,
délután.

A felnőttek azt mondták, nem vagy,
hogy belőled semmi sem maradt,
csak néhány fénykép, egy marék hamu,
s valahol, otthon egy
fürt hajad.

Anyám, én tudom, te több vagy ennél,
te hang vagy, arc és nevetés,
anyám, én tudom, te nem haltál meg,
amíg én élek, te
bennem élsz.

Kis-Mezei Katalin
Anyám
A sétahajó elhagyta a Margit Sziget északi csúcsát, megrándult a teste, a gyomrában a gépek dupla ütemmel kezdek forogni, dorombolni. Az iskolaigazgató kiitta poharából a Tokajit, és csendre intette a zajongó fiatalokat.
- Önök, elvtársak – kezdte búcsúbeszédét - akik sikeresen leérettségiztetek, most új élet előtt állanak, és holnaptól kezdve latba kell tehát vetniük tudásukat meg, mindent a szocializmus építése területén. Csak annyit akarok mondani elvtársak, hogy útravalóul önöknek elvtársak csak annyit tudok mondani, hogy együttesen köszönjék meg Rákosi elvtársnak, hogy mostan itten lehetünk ezen a szép hajon, és megünnepelhetitek ezt a nevezetes napot, amire örök életükben – felemelte az üres poharat, bele akart inni, grimaszt vágott, visszatette a poharat az asztalra -, vissza fogtok, vissza fogunk emlékezni. Éljen Rákosi elvtárs, éljen a párt, éljen a szovjet-magyar barátság és köszönjük meg nekik, hogy ez a nap elérkezett. Csak ennyit akartam mondani. – Feldobta öklét a levegőbe. - Szabadság elvtársak! – kiáltotta és lesuttyant a székére.
                                                                           tovább>>>
Pintér László
ÖT KALAP SZILVA ÁRA
Negyedszázadot vártam,
Hogy megkeress.
Huszonöt éve vársz reám,
Hogy felhőkön túlra vezess.

Amikor hívsz, én itt leszek
S követlek majd,
Ahogy hajdan - jöttöd
Után követtelek.

Az út akkor felragyogott,
Világították csillag-szegecsek,
Fehérek voltak az éjszakák,
Ahogy átölelt szereteted.

Követjük mindig egymást,
Hol előbb, hol később fordulunk,
Egyszer azon a nagy közös
Téren- Időben találkozunk…

Bodó Csiba Gizella
Randevú
Szívizom,
életelfajulás,
képeket lüktet eléd,
beszél arányos lépteidben,
fennakadt szemedben dadog,
átvezet ébren
lapályon, átgázoltat
alvás fonadékán,
rezzenti, löki, apasztja
tudatod, szüntelen működésbe szorult
folyton-megállás,
húsba fészkelt akarat,
beásva látja el
egy-személyed.

Bárdos László
Elfajulás
  Éjnek évadján kopogtak. Trudi álmos szemmel sietett ajtót nyitni. Eunoctin állt az ajtóban. Bejöhetek? –Kérdezte.– Had maradjak nálad, veled,  csak még egyszer utoljára.
  Kettőjük szerelme már két éve tartott. Bár Eunoctin megpróbált többször is szakítani Trudival, hogy új életet kezdjen valaki mással. Nagyon jól tudta azt, hogy Trudira mindig nagy hatással volt. Ezért ment el hozzá újra-meg újra, hogy próbára tegye. Az éjszakát együtt töltötték.
Trudihoz úgy másnap kora délután ért el a virradat. Amikor magához tért zavaros álmából, Eunoctint már sehol sem találta. Felszívódott!
                                                                           tovább>>>
Balogh Örse
NEM KLINIKAI TÖRTÉNET

Mesélhetnék bár napokig
és nem tudom, ki mit hisz el.
Végül is szint kell vallanom
és erre jó a könyvvitel.

Téged is be kell, valljalak.
Magam előtt már nem lehet
titok tovább, - minden között
a legszebb csillag a szemed.

Átlapoztam száz szaklapot,
de nem találtalak sehol
a számlarendben. Szörnyű vakság.
Tudom, hogy benne vagy. De hol?

Kántor Zoltán
Számvitel
Még ha te úgy is érzed,
teljesen betölt a szerelem:
Fagy van.

A piciny madarak
holtan zuhannak le a fák ágairól,
az állatok beássák magukat a hó alá,
a többinek eledelt raknak ki a vadőrök.
Szemükig rongyokba bugyolált hajléktalanok
melegítik magukat reszkető kutyáikkal.
Elképesztő helyeken lelik meg őket
a szociális munkások.
Az utcákon didergőknek,
és a határokon várakozóknak,
köddel vegyülő kipufogógázban
forró teát osztogatnak.
Fagy van.

Minden vakít. Vakít.
Csúszkál a nép, dülöngél, és érdekes:
ma senkire nem mondják, hogy részeg disznó,
aki hanyat esik.
Egy idős párt elgázolt a villamos.
Fogták egymás kezét.
A tűzoltók kétségbeesetten próbálják
megemelni a szerelvényt.
„ Aki teheti, maradjon otthon,
vagy használja a tömegközlekedést!”-
Elhangzik napjában ezerszer.

Tudom, te most Cupido nyilával szívedben
boldogan vérzel,
akár bele is halnál
a  feltámadás rményében....

Irtózatos. A temetőben kettérepesztett jó pár
ódon sírkövet. Nem nyugodhatnak a holtak sem.
„Combnyaktörés, megint combnyaktörés...”-
nyögi az orvos a traumán. Tizenkét órája hajt.
Eszeveszett hidegek tombolnak szerte a világon,

Még ha te úgy is érzed,
teljesen betölt a szerelem:
Fagy van.
Pethő N. Gábor
Májusi fagy


         – James Cage-nak

Mintha évezredek óta itt élnék,
az élet másodosztályú vasúti kocsijában,
mindig hozzád utazom. Szememmel
ringatom a tájat, nézem, hogyan vesz
ujjlenyomatot a bűntelenül megvádolt
rózsák leveléről a sár.

Ne aggódj, én csak maradni igyekszem, de
fel kell készülnöd, hogy majd egyszer
nélkülem lesz hiányos a tárgyas eset,
végleg nagykorúvá teszlek, és gyökereim
finoman átszövik a szenvedő igealakokat.

Akkor rád örökítem a boldogság szabad rétjeit,
ahol vígan kurjongató szélben vadvirágok
fejfája ring, és a fény mindig megbocsát
a sötétségnek. Tanulj tőle könyörületet.

Rád hagyom múltam örömök napsütésében
úszó földrészeit, a reggelek túloldalán ragyogó
kirakatokat, súlyos és dús érzéseket, becsukott
ajtó helyett, fotocellásan működőt. Bátran
állj elé! Ne ácsorogj a távolság gyászában,
oly régen vágyakozik a világ kinyílni előtted.

Neked adom, őrizd tovább azok nevét, akiket
megtartott emlékezetem, s azokét is, akik eltűntek
az életemből, versplakátjaimat, amiken kerestem
őket. Emlékezz a nyár tünékeny fénydiadalíveire,
s ne feledd, hogy az óceán is csupán vízzel
elválasztott part. A velem felcserélődő időkben
mindig halld meg az eső tornyában
a jegenyék harangkondulását.


Pethes Mária
Ringások, ringatások
─ Különös teremtménye Istennek az ember ─ mondta elgondolkodva a keze alatt sziszegő, jajgató szomszédasszonyának Tóth Róza, miközben a sebét fertőtlenítette valamiféle olcsó kölnivel. ─ Addig nem tud a seggén maradni, míg bele nem rúg valaki. Akkor aztán dühöng, ordít, és meg nem nyugszik, míg nem talál valakit, vagy valamit, akibe ő is belerúghat.
─ Jaj, ott óvatosan Rozikám, mert nagyon fáj! ─ húzta el a fejét a másik. ─ Majd tegyél rá egy kis alapozót, hogy ne látsszon annyira!
─ Jó, majd teszek ─ bólintott rá, aztán folytatta az elmélkedést. ─ De ennél már csak az asszony különösebb, vagy hülyébb, mert hagyja magát. Mi az, hogy hagyja? Némelyik nem is érzi jól magát verés nélkül. Azt mondja; „már nem is szeret engem az uram, mert két hónapja egy árva pofont se adott.”

                                                                            tovább>>>
T. Ágoston László
Asszonyverők
Azt mondják, kevesen tudják,
mi is a Boldogság.
Nos, én sem tudhatom.

Csak azt látom, hogy azok,
akik nem én vagyok, azok
mind-mind boldogok körülöttem.

Talán csak a múlt, ami néha-néha
kicsinyke boldogság-felhővel ugyan,
de megérinti az arcomat.

Talán csak a múlt, ami néha-néha
még elűzi belőlem a rosszkedvemet.

Majd ha a Bárány!

Ha a Bárány elsikoltja magát,
akkor elmúlik minden.

A szomorúság is meghal,
mindenekkel.

Petőcz András
A SZOMORÚSÁG PUSZTULÁSA
Ha itt kinézek néha,
a keskeny ablakon,
három és négy óra közt
pont frankó, 
már régóta jól tudom…
a szomszéd kertben
olyankor épp megleshetem
donna Inest, bár esküszöm,
hogy nem az én esetem…

De néha véle tart
a gyönyörű lánya is,
csak flangálnak a kertben,
mintha még nem is
sejtenék a szajhák,
hogy számtalan férfiszem
lesi vélem együtt
a testüket, úgy hiszem…

Ha felnövök majd egyszer,
és nagyon erős leszek,
egyszer e népségen
elégtételt veszek!
Már csak azért az egyért,
mert régóta jól tudom,
hogy don Alberto
kukkeron nézi
anyámat és húgom!



Kajuk Gyula
Leskelődő
A legbuzgóbb kút is kiszárad.
Ásít a puszta kürtő,
leengeded, csörömpöl a vödör.

Lenézel, és valami roppant hiány,
ünnep utáni ború tolul a szívedre.
Megszomjazol, enyhülni hajszol a vágyad,

más vizekhez vonszolod magad,
nem kút az, csak áporodott gödör,
s míg a meleg sekélyt habzsolod
az elapadt mély kristály hűse leng be.
Lehoczki Károly
Szomj
A combod és a szám
beoltott rózsafa,
oszlop és mennyezet.
De kis tudatlanom
nem láttad még soha
anyám combján a gödröt,
mit ember vésett be,
németajkú,
kilencszáznegyvennégy augusztusában.
S már meg nem értheted,
miért is őrzöm
fátyol-szemednél jobban
időktől érintetlen combodat.
Nógrádi Gábor
COMBOK
                                                          „A múltban mindig van
                                                           valami képtelen.”

Péter, mi a lélek? Ami valójában te vagy.
Takács Péter nem volt egészen biztos benne, hogy álmában vagy ébredése után hallotta ezt a kinyilatkoztatást. A késem hova lett? És én még meg-vagyok-e? Próbált tisztába jönni önmagával. Végül addig-addig matatott maga mellett, míg meg nem találta a gyíklesőjét a széna derékaljon, amelyen az éjszakát töltötte.
A juhászok ritkán találnak kocsmaajtóra. Péter életében a tegnapi este ilyen ritka alkalomnak számított. Halvány emlékképek jönnek elé arról, hogy a kebelbéli juhász cimborákkal mulatoztak kicsit.
                                                                           tovább>>>
Verasztó Antal
ARCOK MÖGÖTTI TÖRTÉNETEK
Márciusi szél.
Felébresztett álmomból.
Kéne most egy nő.

Arany napsütés.
Ficánkol a fák hegyén.
Jókedvű idő.

Felhő gomolyog.
A meteorológus
ernyőt húz elő.

Nagytakarítás.
Tisztítsd meg a szívünket,
tavaszi eső!

Mándy Gábor
Tavaszi haikuk
Elmúlt este kilenc óra, amikor visszaindultak, mind az öten az Állami Áruháztól. Még maradtak volna, mert négy napja nem találkoztak, de Temesi nyafogott. Valami olyasfélét magyarázott, hogy fáradt, unja ezt az örökös lődörgést és álmos.
  - Maradj otthon, az anyukádnál! - mondta Ibári.
  - Mi a fenének jöttünk ide? - kérdezte Temesi.
  - Nézelődni!
  - És volt értelme?
  Némán lépkedtek és hosszú ideig, nem szólt egyikőjük sem, pedig már a Táncsics utca közepén jártak.
  - Nem! - mondta csendesen Kapás és jobb kezét zsebre, csúsztatta. - Csak elszúrtuk az időnket!
                                                                            tovább>>>
 
Kő-Szabó Imre
Váratlan találkozás
.....
Következő oldal>>>
Kádár Géza: Virágcsokor.
Kádár Géza: Virágok.